Kovács Erzsébet, Kunfehértó polgármesterének honlapja (2010-2012)

"Egynek minden nehéz, a soknak semmi sem lehetetlen" Széchenyi István

Kunfehértó, 2011. június 


ELKÉPZELÉSEIM AZ ELKÖVETKEZŐ ÉVEKRE, A 2010. OKTÓBERI PROGRAMOMHOZ ILLESZKEDŐ POLGÁRMESTERI CÉLKITŰZÉSEIM


Az elmúlt 7 hónapban következetesen dolgoztam annak a programnak a megvalósításán, melyet a 2010. októberi alakuló ülésen polgármesterként ismertettem Önökkel.  Mi az amit most, megválasztott polgármesterként  ígérek Önöknek az elkövetkező három évben?

Befektetőt szeretnék keresni egy termálvízre épülő fürdő és rekreációs központ megépítéséhez, mert Kunfehértó fő kitörési pontjának az idegenforgalmat tartom. Egy ilyen komplexum munkahelyeket, az önkormányzat számára pedig adóbevételt jelent. Az idegenforgalom fontos eszköze a kistérségen belüli szerepünk megerősítésének.

Fontosnak tartom a vállalkozók és az önkormányzat közötti párbeszéd fenntartását, erősítését, mert az együttműködés lehetősége korlátlan, a párbeszéd számos ötlet kiindulópontja lehet.

Az Önök előtakarékosságának köszönhetően,  az elkövetkező évek legnagyobb beruházása a szennyvízcsatorna és szennyvíztelep megépítése lesz, mert fontos a környezetvédelem. Az mellett vagyok elkötelezett, hogy a  nyomott rendszerű csatornahálózat megépítése helyett gravitációs rendszerű csatornahálózat épüljön Kunfehértón, mert annak működtetése  Önöknek,  lakosoknak és az önkormányzatnak is olcsóbb lesz.

Rákóczi út felújítása sem halasztható tovább, mert lassan már több az úton  a kátyú, mint az aszfalt

Pályázati forrás bevonásával ivóvíz minőségjavító program megvalósítása, mert az egészséges ivóvíz fontos.

A jelenleg tervezés alatt levő, a vasúti átjárótól a tófürdőig tartó kerékpárút megépítését legalább ilyen fontosnak tartom,  mert ezzel a beruházással a falu vezetése már évtizedek óta adósa ennek a falunak.


Könnyen belátható, hogy a csatornaprogram, az ivóvízminőségjavító program, a Rákóczi út felújítása valamint a kerékpárút önerő igénye alapvetően ki fogja meríteni az önkormányzat fejlesztési lehetőségeit.  E miatt olyan beruházásokban fejlesztésekben vagyok elkötelezett amihez kevés pénzre, de annál több ötletességre, összefogásra van szükség ebben a faluban.  Mire gondolok?


A zöldfelületeink megújításának újabb állomásaként szeretném az Erdei Ferenc teret szabadidő parkká alakítani. Hogyan?  Több köztéri pad kihelyezésével, azért hogy a fiatalok ne a buszváró épületében vagy a játszótéren levő házikóban szorongjanak. A játszótér körbekerítésével, azért hogy a gyerekek nagyobb biztonságban legyenek. A focipálya megújításával, kosárlabda palánk kihelyezésével azért, hogy a fiatalok minél hasznosabban és kultúrált körülmények között, a szabad levegőn  tölthessék szabadidejüket.

A csatornaberuházás kapcsán kitermelt föld hasznosításaként egy dombot szeretnék kialakítani, amely alternatív játszótérként funkcionálna.  Télen szánkódomb, az évnek más időszakában pedig egy füves csúszdaként, mászókaként szolgálna kicsik és nagyok örömére egyaránt.

Hétfői napokon hosszabbított ügyfélfogadást ígérek, hogy munkaidőn kívül is lehessen ügyeket intézni a polgármesteri hivatalban.

Az általános iskola napközi épületének hasznosítása, mert ősztől a gyerekek már a Kunfehértói Gyermekotthon ebédlőjében fognak étkezni.

Az önkormányzati fenntartású konyha zöldség, gyümölcs szükségletének helyben történő megtermelésének, felvásárlásának megszervezését tervezem, mert ezeket az alapanyagokat helyben is megtermelhetjük! "Élelmiszert a fehértói gyerekeknek, fehértói termelőktől" konyhakerti program elindítását  2012. évtől tervezem, mert  ami a konyhának olcsóbb alapanyagot, az Önöknek, lakosoknak jövedelem kiegészítést jelent majd.

2012. évben ismét szeretném ha ismét lenne roncsderbi Kunfehértón, azért hogy e régi, nagy sikerű rendezvény visszaállításával Kunfehértó nevét öregbítsük.

Az érintettekkel történt egyeztetést követően a IV. körzet belterületbe vonását tervezem.

Támogatni kívánom a hagyományőrző és különböző művészeti csoportok működését, a tehetséges gyerekeket akik mind szélesebb körben elvihetik településünk jó hírét.

A 2011. évben elindított "Minden születendő gyermeknek ültessünk egy fát" mozgalom folytatását tervezem.

Az üdülőfalu központ kialakításának befejezése a nagyparkírozó helyén kihelyezett padokkal, megújított zöldfelületekkel. A főpénztár és 2.számú jegypénztár közötti járdaszakasz megépítése, út melletti ferde parkírozók kialakítása.  Azért hogy az üdülőterületre látogatókat méltó módon fogadjuk Kunfehértón.

2012. évben 60 éves falu születésnapjának méltó  megünneplését ígérem a  Kunfehértón feltárt régészeti leletekből időszaki kiállítás megrendezésével,  a falu 60 éves történelméből készült helytörténeti tankönyv megjelentetésével valamint a Szabadság téren egy emlékmű elhelyezésével hogy a tér ne csak a jelent, jövőt de a múltunkat is jelképezze.

A politikát szolgálatnak, a közösségért való önzetlen tevékenységnek tartom. Egy olyan szakadatlan közös gondolkodásnak és munkának, amelyben mindenkinek fontos a véleménye, amiben az erejéhez, képességeihez mérten minél több ember részt vesz. Olyan szolgálatnak, amelyben a közösség érdeke mindenek felett áll.


Olyan települést szeretnék, ahol mindenki egyforma, s nem kell "bizonyos" érdekcsoportokhoz tartoznia, ha boldogulni akar. Ahonnan nem vágyik el az ember, ahol jó megállapodni, letelepedni, mert bárki megtalálja számításait. Ahol büszkék vagyunk értékeinkre, tehetségeinkre. Hiszek abban, hogy településünknek élhető jövője lehet, és fiataljainkat meg tudjuk tartani.  Ennek érdekében kell mindent megtennünk.

A képviselő-testület önfeloszlatása kapcsán a bizalom érezhetően megingott Kunfehértón a helyi közügyek intézésében és azok intézői iránt. A választásokat követően ezt a bizalmat kell helyreállítanunk, a megosztó politikai stratégia miatt kialakult árkokat betemetnünk és újra el kell érnünk azt, hogy becsüljék, tiszteljék azokat, és azok családját akik a köz érdekében dolgoznak ezért a faluért. 

Az energiáimat, a tudásomat, kapcsolataimat ennek a falunak a szépítésére, építésére szeretném fordítani az elkövetkező években is.

A közigazgatás az emberekért van, és nem fordítva. Ebben hiszek.


Kovács Erzsébet, polgármester





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 21
Tegnapi: 3
Heti: 49
Havi: 295
Össz.: 158 497

Látogatottság növelés
Oldal: Polgármesteri elképzelések 2011. június 26.
Kovács Erzsébet, Kunfehértó polgármesterének honlapja (2010-2012) - © 2008 - 2024 - kovacse-weboldala.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »